A hőszigetelő lombik-vákuumpalackként vagy termoszként is ismert-egy háztartási eszköz, amelyet Sir James Dewar brit fizikus által 1892-ben feltalált, 1892-ben Sir James Dewar által feltalált, kettős falú vákuum-üvegedényből fejlesztettek ki. A hőszigetelő edények fogalma már korán megjelent Kínában; a késői Északi Song-dinasztia idején már használták a „meleg{4}}vizes üstökként” (*nuanshuifu*) ismert hasonló eszközöket. 1903-ban a német Reinhold Burger továbbfejlesztette a Dewar-lombikot, és szabadalmat kapott; ezt követően 1904-ben megalapította a Thermos céget a termék gyártására és értékesítésére.
Kína hőpalackgyártó ipara Sanghajban kezdődött az 1920-as években; az első hazai gyártású lombik 1925-ben készült, a világ első 5-fontos nyelű hőpalackját pedig 1934-ben találták fel. Magszerkezete vákuumüveg bélésből (gyakran ezüst- vagy alumínium bevonattal) és gumitömítésekből áll a hőveszteség minimalizálása érdekében. A külső burkolatok olyan anyagokból készülnek, mint a rozsdamentes acél vagy műanyag, és a hőhatékonyságot növeli a szűkített palacknyak; ezek a lombikok általában körülbelül 12 órán keresztül képesek a forró vizet 60 fokon, a hideg italokat pedig 4 fokon tartani.
